Tisztelt Ünneplő
Közönség, Kedves Diáktársak!
Az életben mindennek rendje és ideje van. Ideje a
születésnek, a felnőtté válásnak, a sírásnak és a nevetésnek. Ideje a
köszöntésnek és ideje a búcsúzásnak is. Most a búcsúzás ideje jött el.
Elbúcsúzunk az iskolától, ezektől a termektől, falaktól, melyek öt vagy több
évig körülvettek minket. Elbúcsúzunk tanárainktól, akik néha nem kis
fáradsággal próbálták a figyelmünket magukra vonni. Életünk meghatározó éveit
töltöttük e falak között, lázadó tinédzserekből majdnem felnőttek lettünk,
remélve, hogy fel vagyunk készülve arra, hogy megvalósítsuk céljainkat,
elszántan induljunk az életbe. Tudjuk persze, hogy nem mindig volt egyszerű
velünk, ezúton kérek elnézést a sok fejfájásért, amit okoztunk, de talán ez is
hozzájárult ahhoz, hogy most itt állunk.
Úgy gondolom, hogy az iskola történetének szerves részévé
váltunk az itt töltött idő alatt, és remélhetőleg azért ragadt ránk is egy s
más, amit hasznosíthatunk a jövőben. Például megtanultuk, hogy a 7:50, az
semmiképp nem negyed kilenc és azt is, hogy nincs kegyelem, ha nem készültünk
éppen a tételekből. Megtanultuk, hogy a rendszeres táplálkozás bizony nagyon
fontos, igyekeztünk is mindig ennek megfelelően, negyedik szünetben látogatni
az ebédlőt. Az pedig, hogy mindemellett mennyit vettünk magunkhoz a szellemi
táplálékokból, jövő héten biztosan ki fog derülni.
Tartalmas évek állnak mögöttünk, így talán az is
megbocsátható, hogy nem mindig volt osztatlan a figyelem a tanórákon és az is,
hogy osztatlan figyelem híján olykor elhangzott a jól ismert kérdés is,
miszerint: „Tanárnő kérem, hány ponttól kettes?”.
Ezek voltak azonban azok az évek is, amikor barátokat
szereztünk, akik nélkül nem lett volna ugyanilyen ez az időszak, és akikkel már
megvan a közös előismeret, utalva itt a kilencedikes nyelvtan órák egyik
sokszor emlegetett témájára.
Az elmúlt öt év alatt fejlesztettük humorérzékünket is,
gyarapítottuk a poénjaink széles skáláját, és nem restelltük ezeket kipróbálni,
persze tanórákon és néha nem is olyan diszkréten.
Remélem ezek az élmények - még ha most nem is vesszük észre-
talán pozitív irányba fejlesztették a személyiségünket.
Köszönet illeti tanárainkat azért, hogy kitartóak voltak
akkor is, amikor mi nem annyira. Köszönet a tudásért, a türelemért, a javító
dolgozatokért, az utolsó utáni esélyekért.
Köszönet illeti szüleinket a támogatásért, bátorításért és
azért, hogy segítenek minket abban, hogy elérjük amit szeretnénk.
Azt kívánom mindünkek, hogy amit elterveztünk az
megvalósuljon, az út pedig, ami odáig vezet, legyen izgalmakkal teli és sohasem
unalmas. Kívánok sok sikert és kitartást mindenkinek az érettségihez és
felvételihez, remélem mind a legtöbbet fogjuk kihozni magunkból.
Madách
szavaival búcsúzom: „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.”
