2012. május 11., péntek

Ballagási beszéd

Most, hogy elballagtunk és túl vagyunk az érettségik nagy részén, kicsit lehet lazítani. Viszont itt van a ballagási beszédem, amit megírni és elmondani is nagyon-nagyon jó volt. :)


Tisztelt Ünneplő Közönség, Kedves Diáktársak!

Az életben mindennek rendje és ideje van. Ideje a születésnek, a felnőtté válásnak, a sírásnak és a nevetésnek. Ideje a köszöntésnek és ideje a búcsúzásnak is. Most a búcsúzás ideje jött el. Elbúcsúzunk az iskolától, ezektől a termektől, falaktól, melyek öt vagy több évig körülvettek minket. Elbúcsúzunk tanárainktól, akik néha nem kis fáradsággal próbálták a figyelmünket magukra vonni. Életünk meghatározó éveit töltöttük e falak között, lázadó tinédzserekből majdnem felnőttek lettünk, remélve, hogy fel vagyunk készülve arra, hogy megvalósítsuk céljainkat, elszántan induljunk az életbe. Tudjuk persze, hogy nem mindig volt egyszerű velünk, ezúton kérek elnézést a sok fejfájásért, amit okoztunk, de talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy most itt állunk.


Úgy gondolom, hogy az iskola történetének szerves részévé váltunk az itt töltött idő alatt, és remélhetőleg azért ragadt ránk is egy s más, amit hasznosíthatunk a jövőben. Például megtanultuk, hogy a 7:50, az semmiképp nem negyed kilenc és azt is, hogy nincs kegyelem, ha nem készültünk éppen a tételekből. Megtanultuk, hogy a rendszeres táplálkozás bizony nagyon fontos, igyekeztünk is mindig ennek megfelelően, negyedik szünetben látogatni az ebédlőt. Az pedig, hogy mindemellett mennyit vettünk magunkhoz a szellemi táplálékokból, jövő héten biztosan ki fog derülni.
 
Tartalmas évek állnak mögöttünk, így talán az is megbocsátható, hogy nem mindig volt osztatlan a figyelem a tanórákon és az is, hogy osztatlan figyelem híján olykor elhangzott a jól ismert kérdés is, miszerint: „Tanárnő kérem, hány ponttól kettes?”.
Ezek voltak azonban azok az évek is, amikor barátokat szereztünk, akik nélkül nem lett volna ugyanilyen ez az időszak, és akikkel már megvan a közös előismeret, utalva itt a kilencedikes nyelvtan órák egyik sokszor emlegetett témájára.
Az elmúlt öt év alatt fejlesztettük humorérzékünket is, gyarapítottuk a poénjaink széles skáláját, és nem restelltük ezeket kipróbálni, persze tanórákon és néha nem is olyan diszkréten.


Remélem ezek az élmények - még ha most nem is vesszük észre- talán pozitív irányba fejlesztették a személyiségünket.
Köszönet illeti tanárainkat azért, hogy kitartóak voltak akkor is, amikor mi nem annyira. Köszönet a tudásért, a türelemért, a javító dolgozatokért, az utolsó utáni esélyekért.
Köszönet illeti szüleinket a támogatásért, bátorításért és azért, hogy segítenek minket abban, hogy elérjük amit szeretnénk.
Azt kívánom mindünkek, hogy amit elterveztünk az megvalósuljon, az út pedig, ami odáig vezet, legyen izgalmakkal teli és sohasem unalmas. Kívánok sok sikert és kitartást mindenkinek az érettségihez és felvételihez, remélem mind a legtöbbet fogjuk kihozni magunkból.
Madách szavaival búcsúzom: „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
                                                  Évmilliókra lesz tulajdonod.”