Hallgatás

A randevút délutánra tervezték. Úgy gondolták a gyönyörű idő most pont kedvez ennek. Péter reggel felkelt, és pár óra alatt mindent elintézett aznapra, csak azért, hogy a délután tökéletes legyen. Nem nagyon járt el otthonról, mióta a felesége meghalt, de persze ez érthető is, hiszen nagyon szerette őt. Szépen felöltözött, mintha csak ünnepre készülne. A legjobb ingjét vette fel, amit még az édesanyja vasalt ki, amikor pár napja nála járt. Félti a fiát, amiért az ennyire elvonult mindenkitől, csak a lakásában van, vagy dolgozni jár. Már a borokat sem gyűjti, pedig nagyon értett hozzájuk.
Péter útközben vett egy csokor virágot, fehér rózsát, ami a hallgatást, a csendet is jelképezi. Közé pár szál fréziát is rakatott, a fantasztikus illata miatt. Odaért a parkba, sokan voltak, de nem volt hangzavar. Végre odaért Bellához. A nő csendes volt, hát Péter elkezdett beszélni.
-Egész nap vártam, hogy lássalak. Minden gondolatom te vagy. Mindenről te jutsz eszembe.
Bella nem válaszolt, ezért folytatta.
-Hogy is gondolhattam, hogy más is szóba jöhet rajtad kívül, kedves. Remélem megbocsátasz nekem a dolgokért amiket mondtam és tettem. Ezt neked hoztam.- mondta, majd letette a virágot a nő mellé, eleresztett egy bánatos mosolyt, majd kisétált a köztemető kapuján.